|
Egy élvezetes testet, lelket
megmozgató tréning alkalmával olyan
életvezetési és
stresszkezelési
stratégiákkal ismertetjük meg
cégének
munkatársait, melynek birtokában
javíthatnak
fizikai és szellemi erőnlétükön
(Önmaguk
és a cég érdekében).
Tény, hogy egyre több cég figyel oda
dolgozói
testi –lelki állapotára, ugyanis csak
az
egészséges, lelkileg is
kiegyensúlyozott ember
képes a munkájában is folyamatosan
jól
teljesíteni.
A program segítséget nyújt az
állandó, jó
közérzet
kialakításához, illetve a rossz
életvitel
folytán minden esetben bekövetkező
betegségek
kialakulásának
megelőzéséhez.
Esetünkben a személyi edző és a stylist
közreműködésével
tapasztalják meg a
résztvevők a kellemes mozgás és a
külső-belső
összhang következtében
megvalósuló,
mindenkire ható pozitív
kisugárzás
élményét.
A tréning során a résztvevőkben
kialakuló
szemléletváltás az élet
valamennyi
területére kihat, hiszen aki jól
érzi
magát a bőrében, annak
pozitívabbá
válik a gondolkodása, jobban tűri a stresszt
és
jobbak az emberi kapcsolatai is. Mindezek a pozitívumok
természetesen tartósan kihatnak a
munkateljesítményre és a munkahelyi
hangulatra is.
Az egyénre szabott
táplálkozás és
mozgáskultúra szakértője.
Segítségével a résztvevők
megismerik
saját testüket, lehetőségeiket,
fittségi
állapotukat. Cél: minél több
edzésfajta kipróbálása, az
egészséges
táplálkozás
megismerése elméletben és gyakorlatban.
- Fittségi
felmérés :
állóképesség, erő, pulzus
célzónák,
testzsírszázalék
mérés,
kalória
szükséglet, testtömeg index, stb.
- 7 oldalas,
számítógépen
kiértékelt állapot
felmérés, amit a
résztvevők a tréning után megkapnak
- Power Walking pulzus kontrollal :
edzés
a szabadban. Cél: az egyéni
pulzustartományban történő
edzés
- Fit ball edzés : edzés
óriás labdákon zenére:
állóképesség, erőfejlesztő
súlyzók használatával
(szuper
szórakoztató, mindenki imádja!!)
- Erősítés
gumikötéllel :
ennek az egyszerű eszköznek a
használata
bárhol megoldható.
- Jóga, streching: bárki
által elsajátítható
stresszoldó gyakorlatok.
- Táplálkozáselméleti
alapismeretek.
- Edzéselméleti
alapismeretek.
- Az NLP és az
egészség.
- A sikeres
kommunikáció elmélete és
gyakorlata.
- Konfliktuskezelés
A programot a legkönnyebb és
legsúlyosabb
munkatársak is képesek
végigcsinálni,
miközben megismerik a csapat összetartó,
ösztönző hatását és
egyéni
határaikat.
Az egyéni megjelenés és
öltözködés szakértője.
Napjaink felfokozott világában a gyors
döntések időszakát
éljük.
Kitágult a világ, tudomásul kell
vennünk,
hogy minden pillanatban megmérettetünk. Ebben a
megmérettetésben egyre nagyobb szerepet kap a
külső
megjelenés, mert az első benyomás a
találkozások kezdeti pár
másodpercében eldöntheti, vagy
nagymértékben meghatározhatja
életünk
további alakulását.
Külsőnkkel,
környezetünk milyenségével,
beszédstílusunkkal,
viselkedésünkkel
mind-mind magunkat tükrözzük a
világ felé:
ez amolyan védjegy magunkról.
Segítségünkkel a program
résztvevői
megismerik az adottságaiknak megfelelő haj és
ruhaviseletet, az egyéniségéhez illő
színeket, formákat. Tanácsokat kapnak
egyéni védjegyük
kialakítására.
- Színelemzés
- A színek szerepe
életünkben
- Mérettáblázat
- Testalkatok és annak
megfelelő előnyös öltözetek
- Öltözködés
a munkahelyen
- Szín
trükkök
- Hajviselet
- Smink (nőknek)
- A stílus
A személyi edző, és a stylist, csoportokban
foglalkoznak
a résztvevőkkel, így lehetőség
nyílik az
egyéni tanácsadásra is.
A program alatt a személyi edző receptjei
alapján,
egészséges és finom ételek
kerülnek az
asztalra.
A program végeztével a recepteket mindenki
írásban is megkapja.
AMENNYIBEN SZOLGÁLTATÁSAINKAT
PÁLYÁZATI FORRÁSBÓL
KÍVÁNJA
FINANSZÍROZNI, MUNKATÁRSAINK
KÉSZSÉGGEL ÁLLNAK AZ
ÖN
RENDELKEZÉSÉRE.
Cégreszabott,
kihelyezett képzéseinket, igény
szerint az ország bármely
részén megvalósítjuk.
KIVÁLASZTÁSI
TECHNIKÁK, MUNKATÁRS
KEZELÉSI TECHNIKÁK
ÉS VEZETÉSI MÓDSZEREK, MODERÁCIÓS
TECHNIKÁK A
DÖNTÉSHOZATALBAN, VÁLTOZÁS
MENEDZSMENT, TELJESÍTMÉNY
MENEDZSMENT, KÖZÉPVEZETŐI
KOMMUNIKÁCIÓ, TÁRGYALÁSTECHNIKA,
KIÁLLÍTÁSOK,
VÁSÁROK HATÉKONY
ÉRTÉKESÍTÉSI
TECHNIKÁI, A TELEFONOS
ÉRTÉKESÍTÉS
FORTÉLYAI, AZ
AKTÍV
ÉRTÉKESÍTÉS
BEVÁLT TECHNIKÁI, FUTÓSZALAGON A
VEVŐ,
ÜGYFÉLSZOLÁGÁLATI
KOMMUNIKÁCIÓ, STRESSZKEZELŐ
WELLNESS
TRÉNING, PROJEKT
MENEDZSMENT, IDŐGAZDÁLKODÁS,
OFFICE
MENEDZSMENT
EU-TRÉNING és
Rendezvényszervező
Iroda T/fax:
0633/478633 Email:eutrening@invitel.hu
|
|
|
|
|